Tanulóink láthatták a Békás-szoros mesebeli szépségét és ezzel együtt hallhatták, tanulhatták keletkezésének történetét. Rendkívül tetszett a gyerekeknek a Gyilkos-tó panorámája és keletkezésének legendája. Gyergyóból való visszatérésünk a Csíki-medence felé még egy állomást tartogatott, Marosfőt. Itt találkoztak legtöbben először valódi forrással és álmélkodva hallgatták a folyóvizek keletkezéséről tartott tanári előadást. Hitetlenkedve fogadták el, hogy abból a pici forrásból keletkezik az a nagy folyó, amely Szegednél ömlik a Tiszába.
A nap lezárásának legizgalmasabb része volt az esti focimeccs a helyi iskola tanulóival.
Óriási várakozással tekintettek a gyimesi kirándulás elé valamennyien. A táj szépsége a Kárpátok kialakulásának földrajzi magyarázata együtt a helyi mondákkal feledhetetlen élményt nyújtott számukra. Az Ezeréves Határon álló vasúti őrház és a fölötte magasló Rákóczi várrom szemmel láthatóan megmozgatta a tanulók fantáziáját. Be kell valljuk nem csak a földrajzi, de a történelmi események is hosszan foglalkoztatták még őket.
Az utolsó nap körutazása a vulkanikus hegyek keletkezése, bemutatása, a Szent Anna-tó látképével, a mofetták keletkezésének és mai hasznosításának ismertetése egyáltalán a földrajzi értelemben vett medence létrejöttének magyarázata és élőben való körutazása mindenkinek nagy élményt adott.
Hazatérőben már elhagytuk a Csíki-medencét, megálltunk Parajdon, ahol a sóbányászatról, a só telepek kialakulásáról sok mindent hallhattak, megtapasztalhattak.