Szászbereki Katolikus Általános Iskola 7.o.
Határtalanul program 2024. június 24-28.
- június 24-én reggel hét órakor elindultunk az osztállyal Erdélybe.
A határátlépés után hamarosan megérkeztünk Aradra, ahol a vértanúkra emlékeztünk. Nehéz volt elképzelnünk ezeknek az embereknek a szerencsétlen sorsát, ugyanakkor rendkívül tiszteletméltó bátorságát. Tudjuk, hogy legtöbben képtelenek lennénk ennél lényegesen kisebb áldozatokra is.
Utunk következő állomása Déva vára volt. A rendkívüli meleg ellenére felmentünk a várba. Egy újabb szomorú helyre, csak ez egy dicstelen áldozat helyszíne. Kőmíves Kelemennét pénzért áldozták fel a hiedelem szerint. Felelevenítettük a balladáról az ismereteinket. Az út fáradalmait kipihenni érkeztünk Csernakeresztúrra. A finom vacsora után berendezkedtünk a szállásunkon.
25-én reggel Vajdahunyad várába indultunk, ahol szállásadónk jóvoltából ismerkedhettünk a várral. Sokat hallottunk a Hunyadiakról, így Mátyás királyunkról is. További ismereteket szereztünk a gótikáról és a reneszánszról. Délután ellátogattunk a Dédácsi Botanikus Kertbe (népszerűbb nevén a piski arborétumba), ahol nyelvi nehézségekbe ütköztünk, de a sofőrünk kisegített minket, így könnyen eligazodtunk ebben a csodálatos természeti környezetben. A napot Csernakeresztúron fejeztük be.
26-án reggel elhagytuk a szállásunkat, majd ellátogattunk a híres-neves Nagyenyedre. Jókai Mór műve alapján már megismerkedtünk a kollégiummal, itt most be is léphettünk az épületbe. Felelevenítettük a kuruc korban játszódó történetet, láttuk a város falait. Megérintett bennünket a történelem.
Nagyenyedet elhagyva Tordaszentlászó felé vettük az irányt, ahol finom ebédet kaptunk. Ezután a tordai sóbányába mentünk, ahol találkozhattunk a sóbányászat mesterfogásaival. Az éjszakát Tordaszentlászlón töltöttük.
27-én ellátogattunk Sződemeterre, ahol a tasnádi tiszteletes úr ismertette meg velünk Kölcsey Ferenc születésének körülményeit, voltunk a református templomban, ahol a nagy költőt megkeresztelték, meghúzhattuk a templom harangját, és sok történetet hallhattunk a környékbeliek életéből. A tasnádi ebéd után Érmindszentre (ma Ady Endre) utaztunk. Itt Ady Endre szülőházát látogattuk meg. Megismertük az Ady család által épített kúriát is, és megkoszorúztuk a költőóriás szobrát. Az éjszakát egy motelben töltöttük Csanáloson.
28-án Nagykárolyba utaztunk, ahol a Károlyi-kastélyban egy idegenvezető fogadott minket, bemutatta nekünk a Károlyiak életét és az utánuk maradt kincseket. Nagykárolyban megebédeltünk, majd egy rövid szabadprogram után elindultunk haza.
Szerencsésen meg is érkeztünk élményekkel telve.
Nagyon köszönjük mindenkinek, aki segített nekünk, hogy ez a z öt nap örökre emlékezetes maradjon számunkra.